A normál Ferrari F40-nél sokkal durvább verseny verziót kínálnak eladásra
A közel 650 lóerős szörnyeteg értéke bőven meghaladja az 1 milliárd forintot.
A közel 650 lóerős szörnyeteg értéke bőven meghaladja az 1 milliárd forintot.
Erős V8-as szívómotorral, kézi kapcsolású váltóval és hátsókerék-hajtással csábít vásárlásra ez az újszerű Porsche 928-as.
A 7.0 ezúttal egyáltalán nem a fogyasztásra és nem is szoftver verziószámra utal – terítéken egy különleges régi Mercedes S-osztály, mely bőven több, mint 100 millió forintot kóstál.
Egy szó szerint legendás Honda, mely kiválóan egyensúlyoz az elegencia és a sportosság határán.
Ez az ízléses bőrbelsős francia sportszedán egészen a 80-as évekig tekeri vissza az idő kerekét.
Eladósorba került egy igencsak utána fordulós Porsche 911 Carrera 3.2 Speedster.
Éppen új gazdára vár ez a kényelmes és igen praktikus Citroën BX 16 RS Break Evasion.
Az épp új gazdára váró Bugatti Veyron Super Sport Royale-lal eddig csak pár száz kilométert tettek meg.
Nemcsak az 50-es években, hanem még ma is tiszteletet parancsol a 300 SL 260 km/h végsebessége.
Ebből a Lancia Hematit Familiare by Zagatóból mindössze két példány készült.
Nem, ez nem egy hétköznapi régi Mini, hanem egy akár versenypályán is könnyen meglepetéseket okozó svájci-brit apróság.
Ez az egészen különleges 325i mély betekintést nyújt az E30-as BMW lelki világába.
Új gazdára vár egy kiváló állapotú és igen ritka Lancia Delta HF Integrale Evo 2.
Itt a lehetőség, hogy lecsapjunk egy igen ritka és elképesztően gyors Aston Martin Valkyrie AMR Próra.
Ez a szalonállapotú BMW 320i Coupé egészen a 90-es évek közepéig tekeri vissza az idő kerekét.
Ezt a négykarikás német kupét az elmúlt évtizedekben évente átlagosan alig több mint 100 kilométert használták.
Ez a patinás japán járgány egészen a 80-as évek elejére tekeri vissza az idő kerekét.
A Mercedes-Benz W 196 R Stromlinienwagen a valaha eladott legdrágább GP autó.
A több évtizedes kora ellenére lényegében vadonatúj kis Citroënnek alaposan megkérik az árát.
Ennek a régi sportos Ford Escortnak nemcsak a szalonállapot, hanem a limitált F1-kivitel is növeli az értékét.